Nézem őt. Ezt a nőt. Aki szomorú és én vagyok.   Látom a szemét. Öröme helyét. Most csak bú és bánat van ott.   Figyelem a száját. Kacajra nem tát. Szavakkal jól játszik, de nem nyer.   Hallom a kezeit. Egymást tördelik. Mi baja hát? Csak ember...        

Mélyet slukkolok a cigimből. Néha azt képzelem, magát az életet szívom, megtanultam szépen, apróra mért mohó slukkokban szívni, hogy ne égjen félre, ne tékozoljam, csak az élettel nem így kell bánni. Hihetetlen, mennyire el tudom ezt felejteni. Őszintén rácsodálkozom, hogy egy héttel ezelőtt…