Ti mind akartok valamit,

de nem mind ugyanazt,

előjöttök, ott, itt, emitt,

és hozzátok a katyvaszt,

s bár sokszor úgy jöttetek,

hogy csak hoztunk és adnánk,

szótlanul ültem köztetek

és vártam, hogy lecsapjon ránk

az éhség, mert ez az, éhség és semmi más

és jött is titkos nyelven a várt vallomás:

nekem a lelked kell, nekem a tested,

nekem a tisztaságod, nekem a retked,

üres vagyok, segíts, tölts ki,

tele vagyok, feszít, önts ki,

de csak akkor, ha én akarom és kérem,

az értékedet is mindig így mérem,

tükröm legyél, mutass meg engem

- én pedig szántalak, szó nélkül mentem,

mert segíteni akartam, mert küldetésnek hittem,

de megtanultam végül, hogy nem ér ez lófaszt sem,

bár ma is mindig ott vagyok, ahol ott kell lennem,

de keresztjük, már tudom, nem az én keresztem,

kísérnem szabad csak, vezetnem soha,

így köszönthet rám a nyugalom kora.