Ne állj meg, ne nézz hátra,

meg ne lásd önmagad,

fuss, ha kell, a halál karjába...

a baj bizony belőled fakad.

Bárhogy ámítod a nőt a tükörben,

bárhogy kábítod azt a lényt belül,

semmivel sem cselekszel különben,

mint a többi. Ezt fogadd el lényegül

és tátsd a kurva szád, ha felé

egy sült galamb repül,

talán nem megy mellé.

Állj meg. Nézz hátra. Az ott

te vagy, csak te, mitől félsz?

És ha érzel? Nem vagy halott.

Ennyit talán már csak túlélsz.

Hogy úgy érzel, hogy nem érzel...

Törött vagy és még kapaszkodsz is

ebbe. Elfojtasz, hogy ne érjen inger,

ezért nincs most nagy katarzis,

és talán nem is lesz,

talán...

Talán nem is kell lennie.

Csak megállok végre.

Élettelen győzelem,

Gyanakodva figyelem,

fürkészem, mi jön ezután, 

dal vagy veszedelem?